A csapat története
Csapatunkat 1990 februárjában alapította Matics Emil cserkésztiszt, akit a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége küldött Budakeszire, hogy a református gyülekezetben indítsa el a munkát. Akkori lelkészünk, nagytiszteletű Merétey Sándor mindennel ellátta és mindenben segítette a két őrssel induló csapatot.
1994-ben csapatunk átlépett a Magyar Cserkészek Szövetségébe, majd két évvel később alapító parancsnokunk visszavonult, és átadta a munkát Nagy Zsigmond segédtisztnek.
Az ezt követő két évtizedben sokan megfordultak nálunk, a csapat kisebb létszámmal működött. Kb. 2013 óta növekszik a csapat létszáma, 2016-ban Miskovits Álmos vette át a csapatparancsnokságot. Többen is vagyunk, akik már tíz évnél is többet töltöttek el cserkészként, majd vezetőként csapatunkban. A legtöbben gyülekezetünkből vannak, de máshonnan is érkeztek gyerekek hozzánk.
Jelenleg 4 fiú és 4 lány őrsünk, valamint egy vezetői őrsünk működik. Ezen kívül több, már családot alapított felnőtt cserkész is kapcsolódik munkánkhoz.
Fő feladatunk a gyerekek keresztyén emberré való nevelése, a természet megismerése, értékeink védelme, közösségformálás. Erre a munkára a heti őrsi órákon és a nyári nagytáborokban van főképp lehetőség. Táborainkkal bejártuk szinte az egész országot. Táboroztunk a Villányi-hegységben, a Vértesben, Pilisben, Börzsönyben, Bükkben, Mátrában, a Cserhát lábánál. A táboroknak kerettörténetük, keretmeséjük van, ami azt jelenti, hogy egy előre kiválasztott történelmi eseményt, kort vagy egyéb témát kiválasztunk, és a tábori programok által megismerhetik a gyerekek az adott kort, témát és az azokkal kapcsolatos eseményeket. Voltunk már indiánok, betyárok, ókori görögök az olimpián, átéltük a Hunyadiak korát, az 1921-es Soproni népszavazást, időkaput, hogy csak egy párat említsünk.
Más alkalmak és feladataink is vannak. Részt veszünk a gyülekezet életében is. Minden évben mi csomagoljuk és osztjuk a karácsonyi csomagokat a gyerekeknek, több éve betlehemessel járjuk a családokat, adventi kézműves napot tartunk, segítünk az ünnepségeken.
A szövetség munkájába is időnként bekapcsolódunk. A ’90-es évek elején több nemzetközi táborban vettünk részt, a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozójának nyitóünnepségén mi vittük be a Kisstadionba a zászlókat. Különböző cserkésztalálkozókon, kerületi számháborúkon, cserkészbálokon képviseltük csapatunkat.
Jó a kapcsolatunk más hasonlóan kicsi csapatokkal, többször táboroztunk velük együtt. Korábban debreceni, budaörsi cserkészekkel, illetve a budapesti 443-as Szent László cserkészcsapattal voltak rendszeres programjaink. Újabban a körzet csapataival tartjuk szorosabban a kapcsolatot, így a budakeszi 1909. Prohászka Ottokár, a pátyi 1020. PÁKICS és a telki/budajenői 1002. Néri Szent Fülöp cserkészcsapattal.
Legutóbbi hozzászólások